Álljon itt az első hangulatkeltő novella a készülő modulhoz. A kaland az égi fény 3714. évében fog játszódni. Helyszínül pedig Edorl vidéke fog szolgálni méghozzá egy messze földön híres gyümölcsfesztivál, annak minden járulékával egyetemben, aminek hírére messzi tájakról is sereglenek a műértő népek, így akár kalandozók is feltűnhetnek a színen.
Szieszta
A déli nap tikkasztóan sütött le a városkára. Az
emberek mind árnyék alá húzódva töltötték a sziesztaidőt. Mindenki másképp
ütötte el a pihenésre szánt órákat. Egy megfáradt ember mélyen szundikált egy
cédrus alatt. Álmát ki tudja milyen képek töltötték be, csak ő lehetett a
megmondhatója, hogy Noir istenasszony mikkel kecsegtette míg a birodalmát
járta. Szemét széles karimáju kalapja védte a déli nap fényeitől, de fülén
keresztül beférkőzött álmába, az utca másik felén álló narancsfa alatt ücsörgő
fiatal idegen vonású, barna bőrű teremtés énekhangja és gitárának dallamai.
Fekete hajú lány,
fekete hajú lány, légy őszinte velem,
hol aludtál a múlt
éjjel, mondd csak el nekem!
Ahol a nap sosem süt, a
fenyvesben, a fenyvesben,
egy éjen át fáztam,
dideregtem.
A kocsma teraszán két parasztember beszélte meg a
várható termés részleteit. Egyik sorolta, hogy az év milyen viszontagságokat
hozott neki és, hogy az istenek ismét nem voltak kegyesek vele. Egymást
túllicitálva próbálták meggyőzni a másikat, hogy mi lenne a helyes ilyen időben
a földesúrtól, hogy az idén se romoljon a minőség és jusson mindenkinek belőle.
A szikár, de izmos, napcserzette bőrű fickóról mindenki tudta, hogy a legjobb
likőröket készíti a környéken és évek óta elkapkodják a nagy vásárokon a
portékáját mégsem tünt elégedettnek.
-
- Én mondom neked évek óta nem volt ilyen
rosz a szőlő termés.
-
- Ne is mond Ryltha elvitte mult hónapban
citromfák felét. Szerencse, hogy a csemeték fedél alatt voltak
- Csúnya volt az a jég ami lezúdult és
szokatlan is. Nem mondom felhalmoztam annyi tartalékot az elmúlt években, hogy
ne legyen baj, de már tavaly is meggyűlt a bajunk a fekete lánnyal.
-
- Az úrnak tennie kellene valamit, mert ha
nem történik semmi jövőre nem lesz semmi a Chirimoya pálinkából amivel úgy
szeret felvágni azokon a kora tavaszi flancos bálokon.
A másik, bajszos közben lábával akaratlanul is
dobolta az egyszerű dallamot amit a lány játszott és bőszen bólogatott, hogy
megerősítse beszélgetőpartnere midnen panaszát és aggályát.
Fekete
hajú lány, fekete hajú lány, hová mész?
Oda
megyek, hol hidegen fúj a szél,
a
fenyvesbe, a fenyvesbe, hova a nap sosem ér,
fázást,
didergést hoz majd rám az éj.
Beljebb a kocsmában könnyű
gyümölcsbor felett pár napszámos költötte soványka ebédjét. Ezek a percek
voltak a napnak azon percei mikor a nehéz munkában megpihenve kicsit
kinyujtoztathatták tagjaikat, megtölthették hasukat, hogy legyen erejük a
késöbbi munkákhoz. Kevéske ebédjük előtt hálát adtak az
isteneknek, hogy megajándékozták vele őket és hálát adtak a szenteknek is, hogy
nem vitték el az összes termést a munkával egyetemben. A könnyed ebéd mellé
csendben, alig hallhatóan szűrődött be az utcáról a gitár keserédes hangja, ami
örök velejárója volt az Edorli mindennapoknak.
Fekete hajú lány,
fekete hajú lány, légy őszinte velem,
hol aludtál a múlt
éjjel, mondd csak el nekem!
Ahol a nap sosem süt, a
fenyvesben, a fenyvesben,
egy éjen át fáztam,
dideregtem.
A kocsma mellett, a kéz épület között két tízéves
forma kisgyerek birkózott. Fiatalokon nem fogott ki a rekkenő hőség, hogy
megvívják az éppen aktuális véresen komoly csetepatét ami azon robbant ki, hogy
ki is vezesse a lovagokat és ki legyen az utonállók vezére a nagy délutáni
összecsapásban amit az öreg Harrado kertjének végében található
felbecsülhetetlen értékű bozótosért vívnak. A bozótos rég elvadult, mert az
alatta lévő föld terméketlenül sziklás csak a vadeper nő meg rajta aminek az
íze keserübb mint az éretlen citromé. De ez a terület nagyszerű helyet adott a
környék suhancainak, hogy megvívják a kis játékháborúikat. Ahogy a melegben
kezdtek kifáradni úgy töltötte be a tudatukat a hangszer hangja, de így is
eltartott pár percig mire felfogták mit is hallanak. De mikor ez sikerült egy
csapásra hagyták abba a birkózást és futottak a tér szélén ücsörgő fiatal
lányhoz és már messziről énekelték a jól ismert sorokat.
A szerelmem egy kocsis
volt,
a fenyvesben ölték meg,
a vére folyt,
a kerék mellett hevert
a feje,
eltűnt a teste,
elszállt a lelke.
A környéken mindenki ismerte a dalt
ami betöltötte a szép lassan déli álmába szenderülő települést. Már senki sem
tudta a pontos eredetét, de annyira része lett az életüknek mint a lélegzés
vagy a környező földeken növekvő rengeteg gyümölcsös. Mindenki tudta a sorokat
mindenki ismerte a ritmusokat, de történetek tucatjai szóltak róla, sokszor
egymásnak ellentmondó, vagy csak látványosan egymás verzióinak ható történetek
a lányról akinek tulajdonítottak jó és rosz szerencsét egyaránt. Volt aki
szerint nem is volt olyan régen voltak akik azt mondták, hogy a történet már
vagy ezer esztendeje járja a környéket a szájhagyomány útján. Sokan
megénekelték már sokféleképpen, sok hangszeren, de a dal lelkét csak a gitár
hozhatja ki, mert a gitár az ami kifejezi az itteniek lelki világát, ahogy
egyszerre tud sírni és nevetni.
Fekete hajú lány,
fekete hajú lány, hová mész?
Oda megyek, hol hidegen
fúj a szél,
gyengének hittél,
Rylthának neveztél,
örökre eltűntél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése